Megyek Kispál koncertre. Annyira jó lesz.

Persze a hó is most esett, kétméteres. Majd belapátolom magam a városig, valahogy.

Sokkot kaptam.

Klasszikus idézete nem öncélú.

Egy kölcsön kapott DVD hevert hetekig a nappaliban. A hangulatom megérett, arra, hogy megnézzem a Rómeó és Júlia francia szirup musicalt. Gyanúsnak tűnt, hogy az original lemezt a lejátszó elsőre kiköpte. Szóval gondoltam, teszek-veszek és majd közbe szól ez a ….BORZALOM. A lényeg, hogy az ötödik dal után, amit már csak pörgetve tudtam meghallgatni, mérgezéses tűntek léptek fel. Azonnal ki kellett vennem a lemezt. Annyira kikészültem, hogy ha valaki hozzám szól abban a pillanatban, tuti meghal. Nyugtatóként egy U2 koncert filmmel próbáltam elnyomni az élményt.  Még szerencse, hogy a világ egyik végén lakom, így üvölthetett a cucc. De ez sem volt elég. A megnyugvást egy pókon való ugrálás hozta meg. Persze sikítottam hozz, mert ilyen rohadt nagy dög felénk nem járt még, de élete, vagyis halála nem volt hiába való. Rómeó és Júlia – cukorbetegek számára szigorúan tiltott – filmének hatása elmúlt. Emléke, azóta is nyomaszt.

A napokban kellett szembe néznem a ténnyel, hogy szellemi leépülésem elkerülhetetlen és előre jósolható esemény volt.

1. Munkába „sietve” felszálltam egy buszra, amely a munkahelyem közelében tesz le. Nos reggelente ezen a buszon álltalában sokakkal összefutok, de ezen a napon nem. Tehát elkezdtem olvasni. A kellemes hideg odakint és a lehelet, valamint izzadság idebenn mámorító eredménye, hogy a párától nem láttam ki az ablakon. Nem is fárasztottam magam, hogy ezen változtassak.  Egy kis idő után, nem messze a végállomástól egy kedves prücsök éppen fulladni készült édesanyja mellett. Kellő rángatás után, csodák-csodája nem halt meg, de elnémult. Aggódó tekintetem már majdnem újra a könyv lapjait fürkészte, mikor is szemembe ötlött a busz száma, ami totál más volt, mint amire felszálltam. Vazzeg. Engem kora reggel ez az apró meglepetés nem zavarhat meg, mert a busz száma hiába változott meg, az új számmal is jó volt, talán még jobb, mert közelebb tesz le a dolgozók paradicsomához. Olvastam nyugodtan tovább. Egy idő után a menetidő feltűnően hosszúnak tűnt. Mikor is kinéztem az ablakon és látám, hogy a megálló igen közel vala. Vazzeg újra. Az a szent megálló, mely közel vala, most valahogy rohadt mesze vala a munkahelyemtől és csak kicsit távolabb attól a helytől, mint ahonnan elindultam.  Értetlenül szálltam le a buszról és átszálltam egy kötöttpályás HÉV-nek nevezett csodára, ahol sikerült egy olyan zavart telefont megeresztenem, hogy a kolleganőm komolyan aggódni kezdett értem. Háromszor felhívott amíg beértem. Ez idő alatt azon gondolkodtam, miként lehetséges, hogy a busz száma megváltozik, amíg utazom és ráadásul az ellenkező irányba megy.  Megoldás: nem vettem észre az első végállomást, ahol kicserélték a busz számát. MELLETTEM! Persze ezt nem szokták ezen a járaton. No ráadásul egy teljesen új útvonalon haladt visszafelé a busz, mert új útvunal dukál, mikor én éppen kezdek meghülyülni. Ezt a megoldást a kolleganőm adta, mert együtt utaztunk reggel csak a szemüveg ellenére nem láttam meg, Ő pedig azt hitte, hogy a sokat emlegetett olvasást választottam helyette. Persze kicsit megbántódott, de akkor lepődött meg igazán, mikor látta, hogy nem szállok le és nyugodtan ülve maradok, mikor a busz visszafordul. Aki hülye az hülye.

2. Osztálytalálkozó. Vonaton, már összefutok egy osztálytársnőmmel és rögtön a felelevenítés örömét, ízlelgetjük. Teljesen más stílusban, más emlékkel. Már majdnem bemutatkoztam, Neki, hogy esetleg mi egy osztályba jártunk é? No, de nem tettem, pedig a négy év alatt gondoltam Őtet máshova is nem csak a mi osztályunkba. Mikor leszálltunk és a találkozóhely felé rohantunk felfokozott lelki állapotban, rögtön találgatni kezdtük, hogy az a zöld kabátos az Alex, vagy talán a Sanyi. J A nagyon szőke, a Szilvi? Kicsit fura volt, mikor a bajszost kezdtük találgatni. Ő vajon ki lehet? Egyre közelebb érve ez a kérdés markánsabb és markánsabb lett. Ki a fene, az a bajszos? Ki az a szőke? Elhozták a párjukat is? De nagy barmok, így sose lesz, ereszd el a hajam. Ki a fene, az a zöld kabátos? Két méterre a társaságtól konstatáltuk, hogy a csapat egyetlen tagját sem ismerjük. Tanácstalanul álltunk és néztünk egymásra, majd szerte szét. Mikor is a szemünk sarkából egy enyhén röhögésétől fuldokló társaságot láttunk meg. Na ott volt Sanyi, Szilvi és a többiek.  

3. Cipőjavítatás. Báli cipelőmet, gyönyörű féltő kezek gyógyították meg. Az átmulatott esküvő után a sötétben egyensúlyozva sikerült némi kárt tennem benn és kis híján az üveg asztalban. A csoda láttán bizalmam, erőssé vált és egy kedves csízmát, adtam a mester kezébe, melyet a téli latyak kívül belül átjárt, így nem volt túl kellemes viselet. Két-három napot késve kiváltanám a drágát, de nincs meg. Melyik is az? Amelyiknek középen van a varrása. Hm…Varjam meg, mert éppen az utolsó simításokat végzi rajta a segéd.  Tíz perc, igaz, hogy lekapták a talpát, a sarka dupla olyan magas lesz, ráadásul mindezt nem így beszéltük meg, de legalább drágább is. Megvártam a művet. Mivel már kétszer rám telefonáltak, hol kések a munkából, nem nagyon firtattam az eredményt. Nagyjából, olyan mint az enyém. Fizettem és mentem. Munka közben kis szusszanás alatt megnézem. Valami nem stimmel. A bélését is kicserélték? Ráadásul milyen viseltes. No a munka minősége is csapnivaló. Még a formája is megváltozott, az életben nem vettem volna ilyen bumszli csizmát. Elkeseredtem és a kukára gondoltam. Vajon milyen távolságból találom telibe? Mehetek venni egy újat. Francba. Hangot adtam elkeseredésemnek, bíztattak a kollegák, hogy reklamáljak. De nem vagyok egy reklamálós típus. Rita barátnőm, aki kollega is egyben jelen volt a beadás pillanatában, így hiteles forrás volt az „Akkor és Most” kérdés eldöntésében. Ránézett és közölte, ez nem a te csizmád. Hm… Tényleg. Ezt én is megállapíthattam volna, de a mesterbe vettet hit, olyan erős volt, hogy eszembe se jutott ez a lehetőség. Visszamentem. Emlékezett rám, de annyira furcsán viselkedett. Úgy adta vissza csizmát, mint ha egy szimpla tollat cseréltünk volna össze. Visszakaptam a csizmimet eredeti, vagyis javított, de szét nem barmolt állapotban és a pénzem is, mert időközben kiderült, hogy mégis van egy kis reklamálós vénám.

Hosszúra sikerült történetek, a jéghegy csúcsát jelzik. Viszont bizonyítják hülyeségem nem ismer határt.   

Borzalom. Teljesen elment a hangom. NEM TUDOK BESZÉLNI. Csak tátogok és mutogatok. Nem tudom tartani a kapcsolatot a külvilággal. A telefonban rendszerint röhögés visszhangzik, mikor iszonyat kínok árán sipákolva próbálok válaszolni. Tegnap még rekedt bárzongorista hangom volt, mostanra sipákoló gonosz szipirtyóvá váltam. Éltem során csak azokat a pillanatokat éltem meg igazán drámaian, amikor valamilyen oknál fogva meglettem fosztva a beszéd lehetőségétől. Ezek  betegség és baleset formájában tudtak megvalósulni, más nem akadályozhatott. A mostani szitut, az teszi még komikusabbá, hogy sportolási szenvedélyemnek hódolva, semmiféle felkészülés nélkül 1 órát squasholtam. Péntekre olyan izomlázam lett, mint még soha. Fél óra üldögélés után csak erős koncentráció és támaszkodás segítségével tudtam felállni. Persze formába jöttem, de egy idő után nem mertem ismét leülni.

A hétvégem kiválóan telt. Kriszta ismét hazalátogatott Írországból. Most már hozta Kevint is, akinek ír lendülete és bulizhatnékja megtette a maga hatását. Kevin Kriszta ír szerelme, bár egy magyar fiúval hagyta el annakidején az országot. A hosszú hétvége végére használhatatlan lettem, persze nem ennyire mint most. A lényeg, hogy ellátogattunk egy budapesti ír kocsmába, ahol nem volt tökéletes a hangulat, így tovább mentünk. Meglátogattunk egy igazi talponállót. Kevin már tudja mi a különbség kocsma és PUB között. Majd Picasso Pointban kötöttünk ki, ahol középiskolás éveimet töltöttem. Itt megtanítottuk Kevint, Fenyő Mikire táncolni és Zorba táncát vadidegenekkel összekarolva ropni. Már csak a KFT Afrika című száma hiányzott. Krisztát többször cikiztük, hogy idegenvezetői végzetségét tekintve nem rossz átlag, hogy csak kétszer tévedtünk el. Ő is a Kodolányin végzett. Földim. :) Akkora lendületet adott a buli, hogy hajnal háromkor könnyes búcsú után hazagyalogoltam. Magas sarkúban, volt sportértéke a dolognak.

Másnap negyven perc késéssel megérkeztem, mivel kigyulladt a vonat amire vártam. Szerencsére nem voltam rajta. Kevin látni akart mindent, így járt Neki egy metal koncert az Öcséméktől. Meglepődve közölte, hogy "They are actually good". Itt, társaság egyestés címen találkoztunk egy másik magyar lánnyal, akinek angol barátja éppen itt volt. Kevinnel közöltük a jó hírt, aki maga elé nézve azt mondta az angol srácra, hogy f**k, majd széles mosollyal közelítet a fiúhoz és nagyon lelkesen üdvözölt. Később már együtt cikézték magyar barátnőiket, a lányok pedig viszont. Kiderült, hogy az írek nem csak a sörre de a cigi márkájára is finnyásak. Ki kellett szaladnunk egy éjjelnappaliba, rendes cigiért. Mivel már a sört megvettük én kint maradtam, a kezemben a rengeteg sörös üveggel. A boltból egy idült alkoholista fordult ki, három zsemlével és tíz deka párizsival a kezében. Egymással szemben állva végig mért, majd a kezemben szorongatott üvegekre tekintve elégedettség ült ki az arcára. Elismerése jeléül meg lapogatta a hátam és közölte enyhén rekedten, „Ez igen, kis lány.”  Büszkén kihúztam magam és széles mosollyal biccentettem. Elváltak útjaink.  Az Old Man's-ben folytattuk a bulit és itt következett be az a drámai fordulat, hogy rákaptam a sörre. Soha nem szerettem, de most csak ezt voltam hajlandó inni. Hatott az elismerés és az ír atmoszféra. Jó buli volt. Viszont már sportcipőben, egy taxiban tértem haza.

Barátnőim nálam aludtak. Másnap össznépi henyélésbe fogtunk, csak főzés miatt szálltunk ki a kanapéból majd vissza. Ez is szép nap volt, bár kevés mesélnivaló történt. Másnapra egy kirándulást terveztünk. Medve parkot kellett megnéznünk, ahová más is be volt szervezve, így a reggeli nyűgösség csak szócséplésnek bizonyult, hiszen mások várnak ránk. Elindultunk a vonathoz. Útközben telefon, a túra társak "megbetegedtek", nem jönnek. Azonnal sarkon fordultunk és visszamentünk a jó meleg házikóba és aktív főzőcskébe fogtunk. :)

Krisztától értesültem, hogy Kevin annyira jól érezte magát nálunk, hogy nem akart hazamenni. Meghívtak, hozzájuk, akár hosszútávra is.

Kábé két hete, voltam egy lagzin... három hete. A főnököm esküvője volt. Nagyon jól sikerült. Ami tetszett, hogy maga a szertartás pik-pak lezajlott. A vacsora egy csónakházban volt, gyönyörűen díszítették fel. Csak a levest hozták ki az asztalokhoz, a többit svédasztalos formában vehettük magunkhoz. így nagyon hamar elkezdett nyüzsögni a társaság és nem tartott órákig mire táncolni kezdenek az emberek. Kiváló koktélokat ittam, no és mézes pálinkát. Hamar kipirultam tőle. :) Erőt adott a hajnalig tartó tánchoz.

Voltak más bulik is, de már összemosódik. Győrben is eltöltöttem egy hosszú hétvégét, amit Zircről indítottunk Veszprémen keresztül. Kellemesnek és tanulságosnak mondhatom az utat. Régi főiskolás barátnőkkel töltöttem az időm. Rá kellett jönnöm, hogy az emlékek megszépülnek és ezt nem jó bolygatni. Többé nem is teszem. Győr gyönyörű, ide mindekképp visszatérek nem csak egy hétvégére.  

A sör hatalma.

Éljen- éljen. Kiolvastam egy könyvet, aminek a vége felé jól elbőgtem maga, így az utolsó fél oldalt, már alig tudtam elolvasni. Kis időt adtam magamnak, hogy újra lássak és most már tényleg befejeztem. Ennek örömére gondoltam írok én is egy keserveset.

Szóval, szomorkodtam egy kicsit, de előtte nagyon vidám is voltam. Egy régi barátnőm hazatért Írországból, hogy közölje szerelmes, lehet örökre az íreknél marad. Ennek megfelelően buliztunk a ZP-ben, három óra folyamatos tánc után ájultan tértem haza. Strandoltunk, csak úgy csajosan kocsiban énekeltünk, strand büfében kukoricát ettünk, a Velencei tóban pancsoltunk és napszúrást kaptam egyedül az árnyékben. Számos bulit éltünk át és beszélgettünk az élet nagy kérdéseiről. Végül visszament és nagyon hiányzik. Folyamatosan invitál, hogy menjek, akár hosszabb időre is.

Fotóstáborba vonultam júliusban. Nem volt ösztönző az Esztergomi környezet. Messze alul teljesítetem. A társaság ettől függetlenül jó volt. Átugrottunk Párkányba, ahol eszem-iszom dinom-dánom várt ránk. Majd hazafelé a Párkányi hídon lélekmarcangolás, alkoholszagú viták, amiknek semmi értelmük, de jól esett, hogy mindenki elmondhatta, mit gondol az életről. Annak a hídnak fantasztikus hangulata van. Ennyire könnyen sétálni két ország között, mintha teljesen egy lenne.

A legmelegebb időszaka volt a nyárnak, a legtöbb szúnyoggal. Az utcát kellett járni és portréfotókat készítve a helyi lakosokról. Feladat lényege, hogy beszélgess vadidegen emberekkel és tíz perc alatt, hozd ki belőlük azt, amitől érdekes lehet a képed, Esztergomra ember 2005 jelmondattal. No ez nem sikerült, de a beszélgetős rész igen. Rengeteg ajándékot és meghívást kaptam. A többiek azon mosolyogtak, hogy folyton valami plusz cókmókkal tértem vissza az aznapi fotózásról.    

Egy hét lagymatag munka után, Egerbe utaztam Ági barátnőmmel. Négy nap alatt annyi minden történt, mint máskor hetekig sem. Megkaptuk Anya kocsiját, én nem vezetek tehát Ági lett a sofőr. Csakhogy egyikünk se tankolt még. Természetesen egy olyan benzinkúthoz mentünk, aminél nem volt kedves fiúka, aki egy százasért megtankoljon. Feszülten figyeltük az előttünk álló autókat és tulajdonosaikat, hogy ellessük a fortélyokat. Mindketten kiszálltunk és közös erővel megoldottuk a dolgot. Büszkék is voltunk magunkra. Majd a fizetés okozott komikus pillanatot. Ági kicsike lány és az autópályáknál lévő fizető kapura emlékeztető rendszer kifogott rajta. Egy mikrofonba bemondtuk a kút számát az üveg mögül, mondtak egy összeget, majd be kellett dobni a pénzt egy fém kazettába, amit behúztak és öt forintot visszatoltak. Na ez volt a gond, mert Ági a kocsiból, hiába ágaskodott nem érte el az öt forintot, ami valahol meglapult. Közöltük, hogy nem tartunk igényt a pénzre. Viszont az üveg mögül a hölgy nagyon bíztatott, hogy vegyük el a pénzt. Próbálkozás, nem sikerül, újabb unszolás, vegyük el, próbálkozás, sikertelenül. Ez így ment egy darabig, míg már könnyek csorogtak a szememből és az üveg fejű nő megkegyelmezett, felnyitotta a sorompót. Ez az elindulás utáni első tíz percben zajlott és ebben a szellemben telt el a négy nap. Természetesen eltartott egy darabig, mire rátaláltunk a helyes útra, az apartmanban, ahol megszálltunk éppen építkezés folyt, így vagy víz nem volt, vagy áram, mellesleg a házi néni őrült lehetett. Mikor útbaigazítást kértünk egy kirándulásunkhoz, közölte, hogy a hídnak két vége van, amire figyelni kell. Majd adott egy prosit, hogy ajánljam a barátaimnak a szálást. Bejártuk egy helybeli barátommal a várta. Gergő mindent megmutogatott, mait lehetett, kis idő elteltével egész használható idegenvezető vált belőle. Átmulatott éjszaka után Gergő használhatatlanná vált. Eredménye ennek, hogy egyedül mentünk Szilvásváradra, de mivel zuhogott, gyorsan visszatértünk és vásárlásba fojtottuk kultúrára éhes lelkünket. Józan idegenvezetőnknek beszámoltam, Szilvásváradról, amiből kiderült, hogy Felsőtárkányban fényképezkedtünk. Ott fogott gyanút, hogy túl gyorsan jártuk meg az utat. Másnap eljött és megmutatta az igazi Szilvásváradot. Itt kisvasút, séta, pisztráng, Börtönmúzeum.

Azóta dolgozom, egyre inkább, ebbe csak egy másnaposság lassított. Elő-lánybúcsút tartottunk, aminek az eredménye, hogy az egész lakótelep az én éneklésemet hallgathatta, amit egy erkélyről produkáltam, szerencsére csak rövid ideig. Majd jött a lélekbúvárkodás, amiből túl sok jutott erre a nyárra, fáraszt.

Eltelt egy kis idő és egyre jobban érzem magam. Munka van mintha dézsáéból öntenék, ergo káosz is uralkodik drága irodánkban. Szépen beilleszkedtem új munkatársaim közé. Jó látni, hogy máshol sem megy simábban semmi és őrültek mindenhol akadnak. Az a jó a főiskolai munkában, hogy az embernek semmi kedve továbbtanulni. Persze ez nem igaz a családtagokra, akik hihetetlen lelkesedéssel tanulnak. Anyukámban elveszett egy művészettörténész. Egy félév alatt ez az egy óra olyan hatást gyakorolt rá, hogy a lendület, amely elragadta az egész családot ki fogja rángatni az egyszerű faragatlan tuskó státuszból. A Karácsonyra kapott művtöri könyv 600 oldalán olyan alaposan és gyorsan rágta át magát, hogy nincs egy rendes hely, ahol ne jutna eszébe egy újabb mitológiai történet, amit lefestettek véletlenül. Ez különösen érdekes élmény, mikor a májkrémes polc előtt válogatunk, közben a barokkról és a manierizmusról „diskurálunk”. Öcsikém szakváltása, felettébb jól sikerült, mert mára felemelte a félévente két tárgy és két vizsga átlagát hét tárgy hét vizsgára. Így elérhető közelségbe került a diploma.

Azért én is levizsgáztam a fotó suliban. Összességében négyest kaptam. Elvileg előre kértem a hármas tételt, még jó hogy elbénázták és az előttem lévő srác kihúzta. A szerencsére bíztam a sorsom és nem nagyon gáz tételt húztam. Elég vicces szitu ez a vizsga, mert egy háromfős bizottság előtt ül az ember, a háta mögé betolják egy paravánon a képeit. Ezt mustráják a feje fölött folyamatosan és mikor állati nagy hülyeséget mond az ember, akkor hirtelen létrejön a szemkontaktus. Na ezt sikerült elég hamar abszolválnom. Vizsga után hirtelen sörözni támad kedvünk, amit egy rivális iskola fotós bárjában tettünk meg. Persze, tisztán szakmai indokok vezéreltek minket, mert megtekintettük a kiállított képeket és jól lehúztuk. Ezzel mintegy tisztára mostuk amúgy is patyolat lelkünket, majd lerendeltük a pultot. Érdekes módon a csajok kezdtek rá a rövidekre, meg is lett a hatása. Rá kellett jönnöm, hogy nem bírom az italt. Egy pohár bor és kis unikum után teljesen eltévedtem a bárban, pedig a mellékhelyiség az asztalunk mellett volt.

• Már egy éve itthon vagyok.
• Két hete munkahelyemen átszerveztek, kérésemre. Újból betanulok, mert szeretem.
• A fotós iskolában a vizsgamunkára készülök. Jövő hét szerdán vizsga.
• Gazdasági válság elé néz a világ. (hírforrás: gazdasági rádió)
• Anyukám egy hete árva.
• Már csak egy Nagymamám van.

Holnap megyek csapatot építeni a kollegákkal. Tehát oltári bulit csapunk. Péntek este pizsoma partyval kezdünk. 

A közepével kezdtem, bocs. Igazából írtam kis szösszeneteket, amelyeket a blogra szántam, de fogalmam sincs hova mentettem el. Tehát bebuktuk kollektíven. A lényeg, hogy pakolás helyett irkálok. Nagyon szentségelni fogok reggel...Mindegy.

Robi jelezte, hogy kicsit elakadtam és iszonyat sokáig szigorlatoztatunk a suliban. Annyira kihagytam a dolgokat, hogy már lassan újra vizsgaidőszak következik.

Az elmúlt időszakban történt jó is rossz is egyaránt.

1. Elmaradt a BKV sztrájk. Ez rossz, mert nem akartam dolgozni menni, a kolleganőm kifejezetten megtiltotta, hogy megszervezzem a munkába mentelét. Erre a tárgyalások lezárultak az utolsó előtti pillanatban, csöppet sem volt kiszámított az egész város stresszelése. 
2. Mindkét nagymamám súlyosan megbetegedett, ami a családot kikészítette, valamivel jobb most a helyzet, de elég reménytelen. Mindenesetre már egyáltalán nem bízom a hazai egészségügyben. Ráadásul a család felét serpenyővel fejbe kell vágnom, ha korházba kellene vonulniuk. Ja és mindenki rám akar íratni minden vagyonát, adóságát. Szóval amint megfojtottam Őket, tisztán humánumból, rögtön le is ülhetem és baromi sok védelmi cigire lesz pénzem. KIRÁLY.
3. A II. János Pál Pápát előléptették. 100 ezredik Benedek, pedig Megasztár lett, ha van egy kis humorérzéke elél 100 éves koráig, ahogy egy rendes átmeneti pápa tenné. (Elnézést kérek, mindenkitől, hívő buddhista lennék...)
4. Az új főnökömet leváltották, és a régit visszakaptuk, aki mindent megígért, amit csak egy rendes kampányon elvárhatunk. Legalább ennyire bízom a dologba. Szavazati jogom nem volt, bár mindegy is. A friss, ex-főnököm teljesen felszabadult és folyamatosan mosolyog, amit csak a közvetlen kollegák láthattak nála, hivatali idejében.
5. A főnök váltás kapcsán nézetkülönbség keletkezett köztem és kolleganőm között, akit tárgyilagosság teljes kizárásával szívesen megfojtanék. Nem kell aggódni, az érzés kölcsönös.
6. Fotós iskolában kamatoztatom fölös energiáimat. Mivel az elvárások magasak, iszonyat mennyiségű fekte-fehér tekercs ellövése után öt db képem nyerte el a tetszést. A csoport átlag hasonló. A nézőpont teljes újrakódolására volt szükség, amit a család még nem tudott megszokni és aggódva figyeli, hogy porszívócsöveket, zacskócukorkát, összegyűrt papírgalacsint fotózva, miként lesz kész a fotóalbum.
7. Ausztráliás fotóalbum, továbbra is az album szintjén áll, üresen.
8. Megismerkedtem és beszélgettem egy ATM automatával, minek eredményeként, többen a pénzgéphez közeledve megtorpantak, figyeltek, majd elmentek sietve. Történt ugyanis, hogy Anyukámtól búcsúzva rutinosan nyomtam be a bankkártyát a gépbe, meg se nézve a monitort, amely villogott, hogy Nem Üzemel. Egy hang rám kiált, ÁLLJ! NE DUGD BE! hm...Konkréten a frász jött rám és el is dobtam a kártyám. Közel s távol senki, viszont a reakcióm után halk röhögés. A földről felkapart kártyámmal szétnézek, éles fülem segítségével rájöttem, hogy a visszafojtott röhögés az automatából jött. A gépnek lelke van. Megkérdezte, hogy nagyon megijesztette, ha igen ne haragudjak. Várjak nyugodtan, mindjárt feltöltik pénzzel a gépet és kedvemre szórhatom a zsetont. Megnyugodva az automata falának dőltem kedélyesen elbeszélgettünk és egy ember sem állt be mögém a sorba, csak bizonytalan próbálkozásokat láthattam.
9. Bellivel sikerült felvenni a kapcsolatot újra, akkor is éppen blogot akartam írni, mikor valaki csetelni kezdett velem. Izabelli, már Brazilliában van és kb. azonnal pakolnom kell, hogy menjek meglátogatni és táncolni. Alexandrával megbeszéltük, hogy Ő lefogyott én meg nem. Gosia gyászolja a Pápát és meglepetésből három hétre hazalátogat, amiről senki sem tud. Megkapta a vízumhosszabbítást, de az utazás miatt, lehet, hogy elvesztette a munkáját. Nem aggódik. Nem is féltem.
10. Voltam egy Salsa bulin, három lépést meg is tanultam az esete folyamán, aztán a bárnál dumáltuk végig az esetét, kb. A hazai latin partyk kissé belterjesek, én meg nem vagyok beltag.
11. Holnap tök részeg leszek, hülyét csinálok magamból.
12. Letöltöttem egy mp3 lejátszót, pedig folyamatosan a nem gombot nyomogattam. Így már három lejátszóm van. Csodás.
13. Tanácsom az Ausztráliába készülőknek. Ha haza jövetelt tervezik, feltétlenül fényképezzenek le egy kengurut vagy koalát, mert ezt folyton számon fogják kérni rajta. Különben kihagyhatatlan, nehéz és feledhetetlen és otthagyható, majd megszépülő.

Mindenkit csókoltatok, osszátok be Karácsonyig.

Levezényeltem életem első szigorlatát. Kimerültem, de büszke vagyok magamra. Zökkenőmentesnek nem mondhatom az egész napot, de összességében elégedet vagyok. Két órával korábban mentem be, hogy még nyugodtan tudjak dolgozni. A diákok is nagyon izgulhattak, mert éppen csak utánam érkeztek meg. Velem ez soha nem fordult elő, mikor vizsgázni mentem. Volt, hogy annyira elnéztem az időt, hogy taxival kellett vizsgázni mennem. De itt mindenki pontosan vagy korábban érkezett. Persze ez jó jött, mert bevontam a munkába őket is, így legalább öt embert vezényeltem, a helyett, hogy egyedül kellett volna több száz indexet cipelnem a termekbe és egyéb apróságokat elintéznem. A tanárok is megérkeztek és mindegyik csak egy mondatot akart váltani velem. Azt hittem megörülök. Emellett megdöntöttem a rövidtávfutás rekordját legalább ötször. Természetesen a tanároknak rendelt kávénak és szendvicseknek hűlt helye volt. A büféssel is beszélnem kellett. Idővel mindenki meg kapott mindent, indexet, vizsgalapot, névsorlistát, széket, kávét. Lazító feladat gyanánt, süti hordtunk szét a tanárainknak. Az egyik professzor annyira megörült, hogy sütit kap, rögtön kettőt vett magának, majd közölte, hogy túlságosan elkényeztetem. Persze csak mosolyogtam és rohanhattam újért, mert ki volt számítva tanárokra az adag. Végül a főnökömnek vittem az ellátmányból, akinél éppen szóbeliztek, de felállt és a teremben az ablakhoz hívott, hogy számoljak be, miként haladnak a vizsgák. A másik tanár küzdött egyedül a diákkal. Ahogy az ablaknál álltunk és kifelé nézve suttogtunk, tisztára olyan érzésem volt, mintha egy amerikai filmben fontos információkat osztanék meg valakivel, aki ezekkel majd pert nyer.

- Hány bizottságunk van ma?

- Tizenkettő, huszonnégy tanárral.

- Hány diák várható mára?

- Kábé: 350.

- Bazzeg, az sok.

- Igen és még rendes írásbeli vizsgáink is vannak.

- Minden rendben megy?

- Igen.

- Ügyes vagy.

- Mosoly.

- Mosoly.

Mindenki visszatér az illegalitásba.

Mialatt én rohangáltam voltak már sikeresen végzett diákok, az egyik a lépcsőnél telefonált, legalább háromszor rohantam el mellette és mindig másnak újságolta, hogy négyest kapott és baromi ügyes volt, de a tanárok is rendesek voltak csak ne kérdezték volna meg a….. Ezt sajnos már nem tudtam meg, mert a három rohanásból ennyi információm van. A szervezés csúcs az volt, hogy egy olyan tanár is szigorlatoztatott, aki a közelünkben, egy faluval arrébb lakik, így hazahozott és még a kocsijában hallgatott U2 (másolt) Cd-t is a kezembe nyomta. Most is ezt hallgatom, a legújabbat.

Talán kissé elhanyagoltam a blogom, de ezt most bepótolóm. Időrendi sorrendben haladok visszafelé. 

                                Boldog Újévet Kívánok Mindenkinek!

Szilveszter: Mindenkit végig hívtam délután öt körül, hogy az éjféli csúcsforgalmat kicselezzem. Színházba mentem a családdal, hogy a színvonalat magasan kezdjem és legyen honnan alábbadni. A színház nem hagyott mély nyomokat bennünk, az előttünk ülőkben sem, mert a második felvonásra már vissza sem jöttek, az egész sor eltávoztott. A jegyszedő nénik nagyon szigorúak voltak, mivel az előadás szünetében nem nagyon szeretek a tömeggel a büfé előtt torlódni és fél perc alatt a számba préselni az islert, így többnyire a helyemen szoktam maradni, amit a szigorú nénik nem engedhettek és ellentmondást nem tűrő hangon kijelentették, hogy a ruhatárban átvehetjük a pezsgőnket, tessék kimenni. A család kisomfordált. A tömegben elvesztettük egymást, mikor újra egyesült az öttagú gárda, konstatáltuk, hogy senki sem akart pezsgőzni. A darabnak biztos segít, ha leitatják a társaságot, gondoltam. Szerencsére tévedtem, mert a második felvonás jobban sikerült, így meg is tapsoltam Őket, mára, pedig el is felejtettem, hogy miről szólt.

A buli innentől szétszaggatta a családot, ahányan voltunk annyi felé mentünk. A Millenáris Parkot céloztam meg életemben először, egyedül. Nem volt veszélytelen, de saját magamat is meglepve elsőre odataláltam. Több épületben folytak koncertek, váratlan módon, Robit és Orsit az Emil.RuleZ! koncerten találtam meg a tömegben. Telefonos segítséget is kértem, hogy könnyebben megleljem Őket, de csak fölösleges üvöltözés lett, mert egyikünk sem hallotta a másikat. Ettől kezdve koncertről koncertre járkáltunk, forralt bort ittunk, barátkoztunk a büfénél, ahol folyamatosan változtattuk a kívánt étket, mivel minden nagyon fogyóban volt. Pont mire sorrakerültünk éjfélt ütött az óra, így az újéve első perceit a gyros illata járta át, no és az a meglepetés, hogy a büfések tojnak ránk, mert lelkes ölelkezésbe és pezsgőzésbe kezdtek, ami eltartott egy darabig. Ezután Orsival rendszeresítetünk egy Boldog Új Évet! kiáltást, természetesen Robi telefonjába, mikor beszél valakivel. Ez mutatja, hogy várakozásaimmal ellentétben nem halt meg a mobil hálózat. Sebaj. Újabb koncert várt ránk, majd lassan hazaindultunk, megfáradt női lábakat pihentetendő. Búcsúzólag egy kedves fiatalembernek átadtam a jegyem, vagyis lerágta a kezemről, semmi más nem volt hátra, mint egy jó duplaszaltó, amit fáradtságomra tekintettel nem fejezhetem be és csak egy sima esésnek tűnő zakó sikeredet. Túléltem. Mindenkit hazadobtunk taxival, Robiéknál megtaláltam szüleimet és másokét is, de csak a saját őseimet vittem haza. Kevés a hely. Bocs.

Két ünnep között: Lazítás, lustálkodás, találkozás a barátokkal, majd másnap délig alvás, koncert hallgatás, természetesen Öcsi zenekara játszik. Csócsózás angolokkal és olaszokkal. Na jó csak szurkoltam, de a magyar fiúk, mindenkit megvertek, mert nem játszottam.   

Karácsony- A nagy menetelés:

§      Munkahelyen: Kalapból kihúzás, többször is, mire olyan embert találok, akit ismerek. Sokáig gondolkoztam mit vehetnék, végül kicsit vicces ajándékot véve és szigorúan Internetről letöltve számokat CD gyártani a munkahely jogászának. Örült.

§      Család: Hetekig gondolkodtam, végül több változat után kész lett. Jókat kaptam én is. Viszonylag kevés dolgot kell visszacserélni. Elfelejtettünk fát venni, így a hatalmasra nőtt szoba fikuszt előléptettük és feldíszítettük. Mivel különböző méretű piros alma díszeink vannak, igen vicces látványt nyújtott a fikuszunk, amint almát teremvén küszködik, hogy megfelelő hangulatot varázsoljon a nappalinkba. Ünnepi vacsora: halászlé. A kádunkban tanyázott egy napig Pistike és Karcsika. Egész jól érezték magukat. Többször rájuk néztem és frissítettem a vizüket és mindig nagyon örültek, mikor megjelentem. Elkezdtem lobbizni, hogy tartsuk meg őket. Hiába Tomi csak úszó bográcsoknak nevezte Őket, persze bevallotta, hogy megszemélyesítve a pontyocskákat, sokkal nehezebben látott neki az elkészítésüknek, miközben kiderült, hogy Karcsika valójában Marcsika. A lényeg, hogy egy kicsit megsirattam szegényeket és nem ettem a Karácsonyi vacsiból.     

§      Család 2: Másnap végigjártuk a rokonságot, eszem-iszom, dinom-dánom. A végén pedig egy kis Megasztár. Mi kell még.

Összességében jól teltek az ünnepek. Végig visszaköszöntek a tavalyi élmények, ami kint hiányzott, az most mind helyben volt. Így hiányozhatott, ami nem volt ott. A web kamerás beszélgetés a családdal, majd az öbölbe való rohanás. Elég vicces élmény a óceánparton tölteni a Karácsonyt 40 fok melegben. A szilvesztert végigdolgozni, majd a barátokkal találkozni a Rocksnál és ott ünnepelni, marháskodni, a városban összefutni a egy másik haveri társasággal, az utcán táncolni. Hm…jó volt, akkor és most is.

Egyéb:

Szemüveg: Már egy hónapja szemüveges vagyok. Egész véletlen, a nagynéném panaszkodása alkalmából kiderült, hogy rosszabbul látok távolra, mint Ő és mint a szüleim. Két napon belül Apukám elvitt szemészhez és két órán belül már szemüveges voltam. Pár nap alatt megszoktam és már nem nagyon látok nélküle. A többség szerint jól áll, viszonylag kevésen ellenezték, hogy ne menjek többé neki a falnak. Leginkább persze a szemüvegkeret markánságával volt gondja, annak, akinek nem tetszett.

Teázás egy szekrényben: Egy roppantul underground helyre vitt az egyik barátom. A teázó nincs egy helyen sem meghirdetve, ami a kisebbik gond, de csak a körzetet tudtuk, hogy lehet, semmi pontosat. Még cégtábla sincs kirakva, nehogy valaki spontán módon fedezze fel magának. Isteni csoda segítségével elsőre megtaláltuk, valóban csodáról kell beszélnem, hisz az instrukciók szerint egy keveset megyünk az egyik utcán, majd egy másikon, ahonnan nyílik több utca, nos vagy jobbra vagy balra lesz. Megtaláltuk. Ettől a perctől csak fokozódtak a meglepetések, mert kiderítették, hogy nem az előadásra jöttünk, hanem csak teázni. Így egyetlen helyen volt számunkra hely a galérián. Amit szemrevételezhettünk egy átadó ablakon bekukucskálva. Igent mondtunk, a függönyt felhúzták, átlépve a szentély küszöbét a cipőnket levetve keresztül lépkedtünk a földön ülő Indiáról szóló előadást váró embereken, majd a kivetítő vászon mellett közvetlenül feltárult egy szekrény ajtaja. Megadtam magam és lehajtott fejel beléptem a szekrénybe, rögtön egy tükörfolyosón találtam magam, ami igen kicsike volt, egy-két lépcső megtétele után pedig elérkeztem  a galériához vezető úthoz. Egy keskeny fapalló volt, amely mellet hanyagul lengedezett egy kötél, elindultam hát a helyemre. Nem mondom, hogy egyszerű volt, mert annyira koncentráltam, hogy nem vettem észre a plafont, így jó bevágtam a fejem. A teát nem könnyen választottuk ki, mivel hiányzott néhány oldal az itallapról, ezen átesve a rendelés következett,  le kell mászni a pallón csengetni az átadó ablaknál, majd húsz perc elteltével csengetnek, lemászni feladni a tálcát. Gergő barátnője a beszélgetés közepén érkezett és rendkívül izgágának tűnt. Folyton a galéria szélén ült és készült lezuhanni. Korlát nem lévén rendszeresen kaptam szívinfarktust, amint araszolta a széle felé. Egy srác, aki szintén ott ült ahol mi, kikerülve a pallót egyszerűen leugrott, ami nem sikerült túl jól, mert pofára esett. Egy másik srác pedig az átadó ablakon bedobta a táskáját, a laptopját, majd egy tigrisugrással beugrott. Jó csak becsusszant. Szóval izgalmas hely, de többet nem megyek oda, mert a tea vacak volt és vissza sem találnék.               

Voltam angol órán. Időszerű volt. Lassan egy féléve itthon esz a fene és nem sikerült a legjobb angoltanárommal csevegnem. Hmmm....most ezt nyélbe ütöttük, négy órán keresztül csak beszéltünk és beszéltünk, magyarul. Nagyon jól szórakoztam. Azért rögtön, megbeszéltem egy esőnapot, esetleges angol nyelv felelevenítése végett. Kedd lett a napja, amit jól keresztbe húzott Bridget Jones. Barátnők, piramis játékot meghazudtoló módón összeszervezetek tizennégy csajt, akik valamilyen módon megfeleltethetők voltak ennek a filmnek, a rajóninak. Számos kritériumot teljesítettem az elvárások közül, csak kettőt nem: 

Még egy apró történet a végére. Hosszas osztás-szorzás, alkudozás után a családba két Suzuki gazdára talált. Egyiket testvérem, Tomika tudhatja magáénak, másikat, pedig Anyu és én. A miénknek a fő szerepe az lenne, hogy végre belelendüljek a vezetésbe, és ne érjem be az okmányokkal. Húsz perc folyamatos vezetés/kéthavi átlagom. Tehát rutin hiányában, Anya vezet továbbra is. Viszont kulcsom van, amit pörgethetek az ujjaimon. Történt egyszer, hogy a parkolóban hagyott kocsihoz elsőként érkezve, bepattantam, becsatoltam az övet, helyére tettem a rádiót, levettem a kormánybilincset, ennél a pontnál lettem figyelmes egy férfira, aki tátott szájjal áll a gyönyörű kék csodánk előtt és döbbenten bámul befelé. Sehogy sem értette meg, hogy lehet valaki annyira örült, hogy az anyósülésről próbál meg vezetni. Megint rám tört a sírva-röhögős rész.  

Jó tanács, kezdő utazóknak!

Kényelmes gatyában szállj fel a gépre.

Ne ablak mellé ülj, hanem a folyosó mellé. Könnyebben kinyújtóztathatod a lábaid és kigáncsolhatsz mindenkit.

Mászkálj a gépen, mert ha nem meghalsz. Na jó, csak lehet.

Nehéz könyvet ne vigyél. Én vittem, mert hülye vagyok. 

Vegyél szemtakarót a gépre, könnyebben tudsz aludni.

A bőröndöd legyen pehelysúlyú, mert a reptereken könyörtelenül kifizettetik a túlsúlyt.

Pakolás egyéni. Tud nagyon meleg lenni és piszkosul esni az eső. Télikabát nem kell, az esőkabát hasznosabb.

Vigyél egy zacskó kekszet, hogy az első este legyen mit enned. Ha családnál laksz ez tárgytalan.

Ha futja rá, itthon vegyél kis elektronikus szótárt, nagyon hasznos és kicsi.

Ne légy meglepve, hogy nem kapsz rögtön munkát. Ha van valamiféle különlegességed, teniszezel, lehetsz teniszoktató. De egyébként takarító, pincér, konyhai kisegítő, pénztáros, újságkihordó, pizzafutár vagy húspultos lehet belőled, mint szerény személyem.

Legyél kedves a lakótársakhoz, mert akkor kedvelnek, majd és esetleg munkát is szereznek Neked. Nekem ez bevált.

Boltról-boltra járva és kérdezgetve szerezhetsz még munkát. Időnként hazudni kell, hogy bizony tapasztalt krumplihámozó vagy. MCbe és Burger Kingbe be se menj, ha nem vagy 18 év alatti. Ők fele annyi pénzt kapnak, mint mi, így ott 18 év a felső korhatár.

10 és 15 dollár között lehet keresni óránként. A legális munka jobb, mert hazajövetelkor visszaigényelheted az adódat és a nyugdíjat. Ha már dolgozol és illegális, ne nagyon terjeszd, mert a diákok között néhányan a besúgásból élnek. Tehát jön a bevándorlási hivatal, és jól kiutasít.  

Műszaki cikkek nem olcsóbbak, erre ne számíts.

Kikódolt telefonnal menj és vegyél AAPT kártyát. Tudtommal az a legolcsóbb.

Aktuális havi bejegyzésem érkezik. Ehhez inspirációt egy kis őslakos zenéből merítek, persze nem a magyar népdalokra gondolok, hanem az Ausztrál didjeridooról van szó. Még kint egy boltban hallgattunk végig egy tök ingyenes előadást és próbálhattuk ki magunkat, Robival. Én a rossz technika elsajátításáig jutottam, a fújás illetőleg, Robi viszont jól csinálta. Ezt az a felvétel is bizonyítja, amit kinn az utolsó néhány héten sikerült filmeznem. Most volt hangulatom megnézni. Örült mód a kezemhez ragadt a kamera és minden lényegtelent rögzítettem. Operaházról és a kötelező darabokról nincs felvételem. Amit nem bánok túlságosan, hisz a fontos emberek meg vannak örökítve.

Kedves Naplóm!

Írok beléd, mert ha nem, félek megszűnsz. Mondanivalóm nem sok, csak annyi, hogy Roberto Milesz blogján felleltem egy igen érdekes keresőt. Versenyeztethetsz két kulcsszót. Természetes, hogy testvéri versenyre szántam el magam, melyben csúfosan alulmaradtam. De megtudtam, hogy 2003-ban 88.-ként úsztam át egy öblöt vagy 49 milliomodiknak vergődtem be a célba, de az nagyon durva lenne, még tőlem is. Tomi ellenben orvos egy jó nevű klinikán. A szobájából azt kiabálta, hogy egyértelmű.

Különben, köszönöm kérdésed jól vagyok. Már teljesen visszarázódtam a mindennapokba. Szerencsére a kinti pörgést sikerült fenntartani, csak a táncos mulatságokat a kultúrált szórakozás váltotta fel. Egyik kedves barátom vállába beleharaptam röhögés okán, egy ilyen kultúrált szórakozáson. Nem fordulhatok oldalra kisebb mennyiségű alkohol elfogyasztása után, röhögés közben. De az áldozat nem rúgott le a székről viszont a fogam megfájdult.

Fotóalbumom készítése erősen stagnál. Pedig egyre többet gondolok a kint hagyottakra. Sajnos lassan esik le, hogy vége, mert az elmúlt két hétben markolt igazán bele a szívembe a barátok hiánya. Közben kiderült, hogy Alexandra hazament Lengyelországba és nagyon tartani akarja a kapcsolatot, ami jó. Michal lecserélte a telefonját, ami egyértelmű utalás arra, hogy rohadt gazdag lett. Erről értekeztünk, végül megkérte a kezem, ami egyértelmű konklúziója egy telefonvásárlásnak. Gosiáról és a brazilokról nincs info, de majd lesz.

Kaptam egy szerencsehozó elefántot, aminek az orr az ablak felé néz. Kiderült, hogy ebből hét kell vagy kilenc. Tisztázatlan. Egy már tutira van, szegénynek egyedül kell teljesítenie, amit jobb helyeken hét vagy kilenc sorstársa végez. Kizsákmányoló kapitalista vagyok.

Végre kezdődik az ősz. Megviselt az egy év nyár, rendkívül egyhangúvá teszi az életet. Nemsokára lehet, majd szidni a hideget is. Éljen!!!

Már három napja 25 éves vagyok!!! Király.

Furcsa mód soha nem érdekelt túlságosan a születésnapom, de most nagyon fel voltam pörögve. Majd a jeles nap reggelén újra nem érdekélt a dolog. Azért sokkal jobb. Bizony.

Felmerül a kérdés, két és fél hónap után miért kezdem el újra írni a blogot.

1. Kíváncsi voltam, hogy emlékszem e még a jelszavamra. Nem emlékeztem, de hatodik próbálkozásra beugrott.
2. Mostantól már mindenki lekopott a blogról, így írhatok sok sértőt. Senkinek nem fog feltűnni. ;) (most jön az agresszív 25 évem)

Megjegyezném itthon jó. Kint is jó volt. Tehát nincs megoldás. Ami talán plusz, hogy amint hazaérkeztem rögtön egyértelművé vált minden és rutinból végeztem a napi teendőim. A biztonságérzetem visszatért. Valamint eddig alig akadt olyan hétvégém, amit otthon vagy unatkozva kellett elütnöm. Találkoztam nagyon régi hűséges és elvesztettnek hitt barátokkal. Robi közben haza röppent. Csaptunk egy szép városnéző túrát, dumáltunk és megállapítottuk Budapest, kenterbe veri Sydneyt. Csak azok a fránya óceán partok.... Folyamatosan készítem a tökéletes fotóalbumot és videofilmet (ezt kevésbé, csak félig néztem meg a felvételeimet). Ehhez képest Robi három nappal megérkezése után már prezentálta az albumot.

Hiányoznak  a barátok. Egyre jobban az agyamba ég, hogy ennyi volt. Nem tudom felhívni Őket egy dumcsira, bulizásra. Már most gyengébbek a kapcsolatok. Nehéz, de erre amennyire lehet felkészültem.

Angolra járok, ahol a tanár egyszerre aláz és térít. Mindenki hagyja abba húsevést, mert húsz év múlva a Föld megsemmisül. Ezt mindenképpen megtanultam.

Újra dolgozom. Új főnököt kaptam és terhes kolleganőket. Felhívták a figyelmemet a védekezés fontosságára, mert a részlegünkön feltűnően nagy a nők teherbe esési aránya. :)

Most elég ennyi az újrakezdés örömére. 

Csütörtökön szépen hazaérkeztünk Robival. Minden rendben ment csak furcsán néztünk, hogy a Taxis nagyon nincs kepben Redforn teren. Robi hosszasan magyarazott, mire feny csillant a szemebe. Miközben haladtunk a kolesz felé, a piros lámpánál varakozva egy kis furgonból átszol egy vezető, elnézést Taxi sofőr úr merre találom az XY utcát? Elég vicces jelenet volt. Megérkezve hamar kiderült, hogy Arlett, Robi lakotársa, programot szervezett. Meglátogatták közösen egy régi lakótársukat. Cserébe a vacsora keszitésebe besegített. Nekem más programom akadt. Gosiaval talkoztunk a varosban. termeszetesen ket külön ponton vártuk egymást, de már rutinos vagyok es körbejártam a lehetséges helyeket, így hamar rá leltem Gosiara. Kiderült, csak az időpontra koncentrált és a szokásos helyre ment, nem oda ahova írtam. Utulsó sétánk az Operaházhoz vezetett, stilusosan. Kicsit hüvös lett az este, teljesen egyértelmü, hogy ilyenkor az ember fagyizik egy nagyott. Rendesen vacogtunk es futva menkültünk vissza valami szélvédett helyre. Sokat meséltem a kirandulasunkról, Ő pedig, hogy mi minden történt, amíg nem voltam Sydneyben. Mikor már idő volt, hogy Gosia haza menjen én meg tovabb bulizni gyorsan e-mail címet cseréltünk. Ez alatt a bulira hivatalos emberkek csak úgy robogtak el mellettem. Alig vettem Őket eszre úgy siettek. Mondtak, hogy késésben vannak, ne haragudjak. Nem haragudtam, mert én is késesben voltam. Végül csak Izabelli maradt velünk az aluljáróban. Rendesen komentálta a búcsúzkodást. Csak, hogy nehezebb legyen. :) Sírdogaltunk, minden szepet és jót ígértünk egymásnak. Majd lassan, nehezen elvaltunk. Izabelli karonragadott és bulizni vitt. Nagyjából eljött mindenki, akit meghívtam. Már elég kevesen maradtunk az alap csoportból. Szomorkodtak is ezen, még nehezebb lesz, föként az utolsó embernek, aki már mindenkit elbúcsúztatott. Táncikaltunk, ahogy azt illik. Kaptam egy kismacit Alexandratol, kicsit fátyolos lett a szemem, mire gyorsan mondta, hogy meg ne sírjak nincs itt az ideje. Hm? Meglepetésemben valoban nem sírtam. Ha a menetrendben nem ez a rész van feltüntetve akkor nem ilyenkor sírunk. Kész. Végül meg egy masik bulit is kiprobáltunk, de nagyon fáradt volt a társaság, tehát eldöntöttem, itt az ideje a nagy jelentnek, ami rendben le is zajlot. Mindenkitől szépen, könnyes szemekkel elbúcsúztam. Majd haza mendegéltem. Kiderült, hogy Robi bulija sem alakult rosszul, a lakásnező vacsi könnyed kocsmázásba torkollott, ahol az egyik lány igen erröteljes mennyisegü alkoholt fogyastott, haza kellett tamogatni.

Péntek reggel még mosásban voltak a cuccaim. Délben vásárolni indultunk, ajándékok terén nem keszültem túl jól. Hamar végeztünk, egy utolst ebedeltünk Robcsival közösen. Majd mindent bevágtam a böröndömbe és nyomas fogjunk egy taxit. No az nem jött. Mivel késve indultunk, ideges voltam, de a túloldalon végül sikerült leintenünk egyet. Rendesn kiértünk, iszonyat mennyisegű ember keszült hazamenni. Sokáig álltunk sorba. Mire végre sorrakerültem a morcos bacsi közölte, hogy túl sok a csomagom. 20kg mehet a csomagterbe és 8kg az utasterbe. Nekem ez 28kg és 14kg megosztásban létzett. Végül a 28kg mehetett a csomagtérbe, de a kézipogyászt rendesen meg kellett nyirbalnom. A közelben a földre telepedtem és pakoltam. Ki-be. Nehéz volt eldönteni, mit vigyek és mit ne. Végül a Cd dobozok kerültek kidobásra, abbol volt vagy 15 db. Ezt megoldottuk, ünnepelyesen a kukaba landoltak a tokok, törülközö, gatya és ki tudja még mi.

Az utazás kevésbé volt fárasztó, mint ahogy azt képzeltem. Kuala Lumpurnál új padtársakat kaptam. Egy Anyuka két kisgyerekkel és egy furcsa francia pacák. Szerncsére a csemeték a váróban kibögték magukat, így a gép indulasa utan kómaba estek és nagyjaból a leszállasig ebben az állapotban maradtak. A francia pacák keresztet vetett és imadkozott lehajtott fejjel. Azt látva, hogy valaki helyettem is elvégzi az aggodalmaskodást, inkabb a kisgyerekek példáját követve, szinten álomba merültem. Mikor magamhoz tértem és levettem az alváshoz vásárolt szemüveget, láttam, hogy a mi jó franciánk is elszenderült csak furcsa formaban. A takarót a fejere húzta. Igen fura kepet mutatott, egy mellszobor leleplezes elött. Egyebkent is elvarázsolt volt, mert, ha kérdezték, hogy kérünk e kávét és én rendszerint nemet mondtam, Ő meg nem reagált a kisasszony tovabb ment, majd, mikor már jó távolt volt, felemelte a bögréjet, hogy Ő kér. A végén már figyeltem rá és visszazavartam a csajokat. Bécsben 5 órát várakoztam. Egy Ausztrál lány meg is szólított, hogy ugye egy helyről érkeztünk. Valóban csak nem egy a célirany, mert ment tovabb Angliaba dolgozni. A kisrepcsink, rendben elindult. Mikor vártunka kifutópalyán a beszállasra egy helyi legény felszólított mindenkit, hogy a nagy kezipogyaszokat pakoljuk csak rá a platóra, mert ez egy kicsi gép. Rádobtam a böröndömet teljes nyugalomban. Késöbb a repülön jutott az eszembe, hogy a jegyem, útlevelem, csomagbíztositasom is benne volt. Jellemző. Az út kicsit rövid volt. Húsz percig felszálltunk tíz percig egyenesben repültünk, majd húsz perces leszéllas következett. A mellettem ülő csajszi, rendesen rosszul is lett. Termeszetesen nem magyar volt, még mindig nem kellett magyarul beszélnem. Mikor kiszálltunk a gépből a odaálltam a csomagokat kipakoló munkasok mellé szépen kikaptam a kezükből a kis böröndömet.  Többen követték a példámat.

Itthon nagyon szép idő fogadott és a szülők. Kaptam virágot, kakaóscsigát és vodkát. :) Természetesen be nem állt a szám. Délután fele megérkeztek a barátok és egy nagyon kellemes kerti buli kerekedett, BBQ ha így jobban tetszik. Elemséltem, milyen az élet Ausztráliában. Meg voltak elégedve a beszámolóval. Közben folyamatosan hívtam a családtagokat, akit nem értem el, felhívott. Másnap elkezdtem a család látogatását, a nyakamba ugráltak. Már ezért is érdemes volt elmenni. Elvonasi tünetetek jelentkeztek. Teljesen érthető módon.

Az ékezetekkel még bajban vagyok, meg kell szoknom. Ezennel zárom blogomat. Mindenkinek egy kalappal Ausztráliában es Magyarországon.

Vége!

Tegnap a kajakoztunk. Ez a nap volt fizikailag a legkimeritobb es a legvaltozatosabb. Ketten ultunk egy kajakban, igy Robit megtettem kormanyosnak. Persze ez nem is kerdes egy ilyen nagymultu evezosnek, nem lehet gond egy kajakocska. A Fitzroy szigetet kajakoztuk majdnem korbe. Mivel nagyon nagy hullamok volt a sziget egyik oldalan, igy csak a haromnegyedet lapatoltuk korbe. Nagyon hamar belejottunk a kajakozasba. Harom megallot ikattunk be. Kis partszakaszokon napoztunk es buvarkodtunk. Gyonyoru sziget, hihetetlen dus novenyzetel. A vizi vilaga is igen gazdag. Robi meg rajat is latott. Egy kisebb szigetre tartottunk, mikor elottunk negy-ot delfin elugrandozott. Vezetonk teljesen lelkes lett, mert ez az elemeny szamara is unikum. Azt mondta, hogy az evek alatt ez volt a harmadik alkalom, hogy delfineket latott. Nagyon szerencsesek voltunk. Ebedidot a kis szigeten toltottuk es benyomtuk a szokasos kumprisalatat, majd elkezdtunk maszni a sziget kis hegyere. Tulajdonkeppen az egesz sziget egy sziklakbol allo domb volt. Pontosan ez tettee erdekesse a maszast, mert egy barlang hasdekon keresztul vezettek minket, ahova en beneztem es nemet mondtam a dologra. Mivel a masik vezeto lenn maradt, latta mennek, de nem merek. Mutatott egy kevesbe kalusztrofobiasoknak valo utat. El is jutottam a tetejere. Megkerdeztem a vezeto sracot, hogy ugye nem azon az uton akarja visszavezetni a csapatot, ahol jottek. Persze, hogy nem. Ok! A tetejen elmondot egy keves tortenetet a kornyezo szigetekrol, mi meg fotoztunk. Majd elindultunk visszafele. Nos az ut meg durvabbra sikerult, mint elott. Egy darabbig siman mentunk, de hirtelen fogta magat a fiu es ket szikla koze bereszkedett. A tarsasag valoszinuleg igen kerek szemmel nezett ra, mert ahogy lassan ereszkedett a ket sziklatomb kozott csak vigyorgott. Ugy dontottem veluk tartok, mert jobb ott menni, ahol a vezeto. Nos lelereszkedtunk. Sziklara fekudve masztunk, mert csak egy embernyi szuk folyosso maradt a kozlekedesre, megint ereszkedtunk. Ez nem volt eyszreu, mert Robinak peldaul beakadt a laba. Azert megtalata technikat. Ezek utan kotelen leereszkedtunk. Megerkezett a csapatvezetonk is, aki bemutatott egy kisebb mutatvanyt a vegere. Elkezdet egy sima sziklafalon felfel maszni indak segitsegevel. Ezt levezetesnek szanta, de nem csinaltuk utanna. Fakultativan hangyat lehetett enni. Nem ettunk, csak egy japan lany. Hos csapatunk buvarkodott egy kicsit, majd vissza kajakoztunk a kikotobe. Robi szerint eleg jol csinaltam, de igazan elfaradtam a nap vegere. Mivel meg maradt idonk a kompunk visszaindulasaig, beusztunk egy vizitrambulinhoz, ahonna ugraltunk. Egy csalddal kozosen heveresztunk ket ugras kozott. Nagyon vidamak voltak, sokat nevettunk. Ez is egy kellemes nap volt.

Tegnap este mikor becsekkoltam Robi szallashelyere, meg javaban tanult. Hazidolgozat irasqazwqszaz - Robi fele hozzaszolas. Szoval a japan gazdasag '90-es evektol valo hanyatlas volt a tema. Tehat inkabb csondben maradtam. Szepen pakolasztam. Azert a dolgozat felenel feladta a dolgot es elkezdtunk dumalni. Ennek eredmenye, hogy nagyon keson vagy tul koran aludtunk el. Reggel nagyon komasak voltunk. Robi meg befejezte a dolgozatat en meg uzsit csinaltam, mert a repcsink szuper olcso tehat kaja nincs. Kesve indultunk el, de idoben erkeztunk ki a repterre, mi is meglepodtunk. A beleptetesnel rogton Robi egyetemerol esett szo. Mindenki a UTS-re jart meg a repteri alkalmazottak is. Viszonylag hamar elindult a gepunk. Rogton be is vagtuk a szunyat. Arra ebredtunk, hogy a gepen egy kissrac uvoltozik. Kiderult, hogy jatek van a repcsin. A kisfiu huzta ki a szerencses nyertest, aki O maga volt. Gondolom nyert egy hutomagnest. Majd feltettek egy kerdest, amit nem ertettunk, igy sajnos nem tudtunk jelezni az ejszakai lampacskaval, hogy megvalaszolnank a kerdest. Vegig mentek a legiutaskiserok es nagyabol senki sem talta el a valaszt. Vegul azert csak rasoztak valakire a masik magnest is. Leszallas kozben mar nezegettuk a varost. Nem volt izgalom mentes ez a resz sem. Robival egyszere ereztuk a veszelyt, mert en kozoltem, hogy busszal megyunk haza, O pedig aggodott, hogy a pilota nem tudja mit csinal. Megerkeztunk es a legikisasszony kozolte az idot 13:30, hogy 10 fok van...Micsoda? Csak vicceltem, 28. Ez a kulonbseg a draga es az olcso jarat kozott, az olcson mindenfele kreten vicceket el kell viselni. A dragan vegig aludhatjuk az utat. A csomagokra varakozva lattam, hogy a velunk utazo kisgyerekeknek kifestettek az arcukat, tigriskent es oroszlankent erkeztek Cairnsbe. Hihetetlen, nagyon raertek a csajok a fedelzeten. Levego nincs, para viszont van. Vettem furdoruhat vegul a varos egyetlen bevasarlo utcajaban. Kicsit kihalt a varoska, jo, hogy tele leszunk programokkal. Holnap 7:30-kor indulunk buvarkodni. Ami nyilvanvalo, hogy nem voltam tisztaban a fizetesnel az idobeosztassal.

A szallas cimet persze nem tudtuk, igy Robi beugrott az utazasiirodaba es megtudtuk a cimet is. Kozben a taxis elemselte, hogy nyaralni jott ide ket eve es azota is itt van. A szobankat Robi korhazkent jellemezte. De elmegy. A szobankban van egy automata, ahova be lehet dobni egy dollart, de nem tudjuk mi tortenik, ha bedobjuk, mert csak egy fekete doboz es semmi nem csatlakozik hozza.

Rendben lazajlot a hazibuli tegnap este. Alexandrval talkoztam a varosban es egyutt vagtunk neki Bondi Junction-on tartott bulinak. Alessandro, Diego, Paulo es Renato koltozott uj lakasba vagyis hazba. A haz szuper. Ket szintes, ket haolszoba, egy furdo az emeleten. A foldszinten van a konyha es a nappali. Nem is draga es igen jo allapot ban van. Alessandro Renatoval van egy szobaban, Paulo, pedig Diegoval. Paulo es Renato horkol, mint a gozmozdony. Igy a masik ket fiu a nappaliban levo matracon alszik. Hamarosan csereleodnek a szobatarsak. :) Kellemes hangulatben zajlott a hazavato. Egyre tobb es tobb ember erkezett. A felet nem is ismertem. A fiuk nagyon aranyaosan szomorkodtak, hogy megyek haza. Jo sokat dumaltam Alessandroval, mar csak a szakmank reven is, mert O is parizsi szeletelesbol tarja fenn magat. Mindig, mikor talkoztunk elmondta, hogy hany magyar szalamit szeltelt fel. Ram szolt az egyik brazil lany, hogy tulsagosan sokaig beszelek Alessandroval, mi az oka? Mert csak. Izabelli, megnyugtatta, hogy ez egy bucsubeszelgetes, tessek beken hagyni. Majd, mikor Renatoval es Diegoval dumaltam, akkor is oda jott, hogy tul sokat beszelk a fiukkal. El let zavarva. Beraktak egy brazil Cd-t, had tancoljon egymagaban. Igy is lett. Szoval leginkabb beszelgetsek es nyuzsges volt. Minden egyes brazil keszul Europaba, tehat mindenki meginvitalt mindenkit. Kozlom a csaladdal, ha veltlenul igaz a dolog es jonnek Magyarorszagra, akkor gyorsan hazbovitesre lesz szukseg, mert rengeteg ember erkezhet. Majd meglatjuk. Mindenestre vicces lenne. Hajnal haromkor mar alig biratm magammmal, mennem kellett haza, iszonyat faradt voltam. Alexandrat kirangatuk egy brazil karjaibol, akirol kesobb nem volt jo velemennyel, mert egy masiknak mar a hazassagi ajanlatara igent mondot.:) A varoskozpontban azzal a problemaval taltam szembe magam, hogy nincs ejszakai jarat az uj lakasunkhoz. Ez volt az elso alkalom, hogy ilyen keson mentem haza, a koltozes ota. Gosia mondjuk parancsba adta, hogy aludjak a braziloknal, de mar nem volt kedvem meg egy ilyen estehez. A sajat cuccaimat akartam. Alexandra felajanlota, a nappalit. De a taxi mellett dontottem. Csak nem volt kezpenzem, tehat ATM-t kellett talalni. Masik kerdes, hogy mennyi penzre lehet szuksegem. Alexandra megallitott egy taxit, megkerdezte mennyi lesz az ut, megkoszonte a valaszt es becsapta az ajtot. $20 van szukseged. Csak pislogtam, a gyors megoldason. Vegul egy ciprusi taxissal vitettem magam haza. Az elejen kulonbozo kereszt kerdeseket tett fel, hogy pontosan hol is van az az utca ahova megyunk. Jol osszezavart, de megnyugtatott, hogy jo kezekben vagyok, mar tudja hogyan kell oda menni. Szerencse. Tenyleg oda is ertunk. Elbeszelgettunk, meselt a csaldjarol, az eleterol. Nagyon kozvetlen volt. Gosia az agyaban szunyalt, csak az en takarommal, az Ovet pedig nem lattam sehol. Elmentem zuhanyozni, kozben gondolkodtam, hogy mi tevo legyek, de semmi hasznalhato nem jutott az eszembe. Mire visszamentem a szobankban, mer meg volt agyazva. Ket masodperc mulva aludtam.

Ma kettokor keltem. Elvileg eddigre mar be kellett vlona fejeznem a furdoruha vasarlast es kezdeni a maradek holmim osszepakolasat. Egy kis csuszaban voltam, azt hiszem. Eva kikucskalt az ajton, mikor reggeliztem, vagy ebedeltem. Nem tisztazott. Beszelgetunk, majd ujra lefurodtem, mert elfeljetettem, hogy hajnalban ezen mar atestem. Viszont csillogtam-villogtam a tisztasagtol. Idokozben az uj lakotars, Alisia megerkezet, hihetetlen mennyisegu holmival. Szerintem fuvarozok koltoztettek. Tehat en elpakoltam, O pedig kipakolt. Mar nem volt sok holmim, meg is tulsagosan elhuzodott a dolog. Gosia is csak le fol teblabolt. Fenykepezkedtunk egy kicsit. Nem volt egyszeru, mert Eva sminkeles elott nem volt hajlando a kamera ele allni, Gosia, pedig nem volt kepes mosolyogni, en meg izgultam, mert a fenykepezom eleme mar haldoklott. Vegul mindenki keszen allt es egyszerre elindultunk. Eva dolgozni ment a tobbiek pedig kikisertek. A buszmegalloban csak Alisival beszeltem. Pontosabban O beszelt. A buszom vegul befutott. Jol elsirtuk magunkat. Rogton hatat is forditottunk egymasnak. Fel szemmel lattam, hogy Gosia, karon ragadta Alisiat es elvagtattak, en pedig alig tudtam kivarni, hogy fellepjek a buszra. A hatso reszt birtokba vettem. Senki nem mert mellem ulni, mert csak sirtam. Mikor elindult vegre a busz a tuloldalon lattam a lanyokat. Integettek, jo sokaig. Igazan egyikunk sem latta a masik arcat.